2010.03.25. 17:30
A fény polarizációja
Polarizációról akkor beszélhetünk, ha a fényhullámok csak egy meghatározott síkban rezegnek. A természetes, nem pontszerű fényforrásból kiinduló fényhullámok minden irányban rezegnek. A fény polarizációjával kapcsolatos első leírás Erasmus Bartholinus dán professzor nevéhez fűződik, aki egy átlátszó kristályon keresztülnézve meglepve tapasztalta, hogy a tárgyaknak kettős képe látszik. Ennek magyarázata, hogy a kristályba belépő fény két külön nyalábra bomlik, amelyek közül az egyik – az úgynevezett ordinárius sugár –, mely követi a törés törvényét, a másik, a rendellenes, vagy extraordinárius sugár azonban nem. A jelenséget szintén vizsgáló Christiaan Huygens azt a magyarázatot adta, hogy a kristály belső szerkezete miatt adott irányban megváltozik a fény terjedési sebessége, ami miatt a rendes sugár hullámfrontjából a Huygens-elvnek megfelelően körhullámok indulnak ki, míg a rendellenes sugár esetén ezek a hullámok ellipszis alakot vesznek fel. Polarizált fény előállítható megfelelő szögben csiszolt mészpátkristállyal, amelyet kettévágnak, majd a vágási felületeknél kanadabalzsammal összeragasztanak (Nicol-prizma). A prizmára eső természetes fény a törőfelületen kettősen megtörik. A rendes sugár a kanadabalzsamon teljes visszaverődést szenved és oldalra eltérül, míg a rendellenes sugár, amely már polarizált, kilép a kristályból
Szólj hozzá!
Címkék: fény
2010.03.25. 17:29
A fény mint hullám
A hullámoptika körében azokat a fényjelenséget vizsgáljuk, amelyek csak a fény hullámtermészetével értelmezhetőek. Ennek megfelelően a fényt hullámnak, általában periodikus hullámnak fogjuk fel, melyben egy vagy több fizikai mennyiség időben és térben periodikusan változik. A hullámoptikába tartozó jelenségek nagy részének magyarázatához alkalmazhatók az általános hullámtan fogalmai, törvényszerűségei. A legegyszerűbb fényhullám, azaz egy homogén, izotróp és állandó közegben az x irányban haladó monokromatikus síkhullám a következő egyenlettel írható le:
, ahol A a hullám amplitúdója, ω a körfrekvencia, t az idő, x a hely, α a fázisállandó, c pedig a terjedési sebesség.
Szólj hozzá!
Címkék: fény
2010.03.25. 17:28
Fény
Újra komolyabb vizekre evezünk és most a fény fogalmát fogjuk "megatnulni" :D
A fény emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás. Tágabb értelemben beleérthető az ennél nagyobb (infravörös) és kisebb hullámhosszú (ultraibolya) sugárzás is. A fény tulajdonságait meghatározó három fő szempont:
A hullám-részecske kettősség alapján a fény hullám- és részecsketulajdonságokkal is jellemezhető. A részecskéket a kvantummechanika a fény kvantumainak,fotonoknak nevezi. A fotonok olyan részecskék, amelyek nyugalmi tömege zérus, üres térben pedig fénysebességgel mozognak.
2010.03.25. 13:10
Budapest Homeless Fashion
Nah már megint eltérek a témától de már unom a fizikát :D (majd még lessz az is de ezt most mindenképp le kell posztolnom mert elfellejtem).
Rengeteg blog foglalkozik a ruhákkal, a divattal, azzal, hogy mit vesznek fel a celebek, az idióta japánok, vagy csak simán az utca embere. A nagy divattervezök legújabb kollekcióin nyálcsorgató blogokkal, és posztokkal is dunát lehet rekeszteni. Mi most olyat villantunk, ami még nem volt - tudtommal - és ami nem is lesz. Útjára indítjuk a Budapest Homeless Fashion Boutique-ot, ami a hajléktalanoknak ad divat tanácsokat. Elvégre attól még hogy az ember hajléktalan, miért kellene szarul öltöznie?
Szólj hozzá!
Címkék: fashion divat hajléktalan
2010.03.25. 12:53
Néha ien is kell :D
Eszembe jutott hogy nem csak fizikával kapcsolatos dolgokat kéne felraknom.Ezért keresgéltem az interneten és erre akadtam :D (ha gondoljátok lesz még több ien vicces,fárasztó cucc is :P majd rakok ki szavazást ha tudok :D)
Nah itt az értelem 1. gyöngyszeme :D
Szólj hozzá!
Címkék: starwars értelem centrifuga
2010.03.25. 12:47
Nyúton törvénye Vol.4
Más néven a szuperpozíció elve. Ha egy testre egyidejűleg több erő hat, akkor ezek együttes hatása megegyezik a vektori eredőjük hatásával. A törvény azt jelenti, ha egy m tömegű testen az F1 erő egymagában a1 gyorsulást hoz létre, és az F2 erő szintén egymagában a2 gyorsulást hoz létre, akkor az F1 erő által létrehozott a1 gyorsulás ugyanaz marad, függetlenül attól, hogy az F2 erő hat-e a testre vagy sem, és fordítva.
Szólj hozzá!
Címkék: törvény newton nyúton
2010.03.25. 12:44
Nyúton törvénye Vol.3
Két test kölcsönhatása során mindkét testre azonos nagyságú, egymással ellentétes irányú erő hat. A törvény következménye, hogy a kalapács ugyanakkora erővel hat a szögre, mint a szög a kalapácsra (mivel azonban a kalapács tömege nagyobb, a második törvény értelmében a gyorsulása arányosan kisebb lesz), hasonlóképp egy bolygó ugyanakkora erővel vonzza a Napot, mint a Nap a bolygót (de a Nap tömege sokszorosa a bolygóénak, a jelentkező gyorsulás mértéke tehát eltér). A törvény erősebb változata azt is előírja, hogy az erőknek a két (pontszerű) testet összekötő egyenesre kell esniük. Noha gravitációs erőkre ez a változat mindig igaz, elektromágneses erők esetében nem minden esetben érvényes.
Szólj hozzá!
Címkék: törvény newton nyúton
2010.03.25. 12:43
Nyúton törvénye Vol.2
Egy pontszerű test 'a' gyorsulása egyenesen arányos a testre ható, a gyorsulással azonos irányú 'F' erővel, és fordítottan arányos a test 'm' tömegével. A törvény képlettel kifejezett, elterjedt formája: F = ma, ahol
- F az erő vektora
- m a gyorsítandó tömeg
- a a gyorsulás vektora
Az összefüggés megmutatja, hogy minél nagyobb egy testre ható erők eredője, annál nagyobb a test gyorsulása. A törvény definiálja tömeg fogalmát, amely a testek állandó jellemzője, az erő és a gyorsulás arányának meghatározója.
A törvény általánosabb formáját akkor kapjuk, ha az erőt az I impulzusvektor időegységre eső megváltozásaként definiáljuk (I = mv, ahol v a sebesség vektora):
Általános esetben mind a sebesség, mind a tömeg időtől függő mennyiség, tehát
Az F = ma alakkal ellentétben ez az összefüggés akkor is érvényes, ha a tömeg idővel változik (például egy rakéta esetében). Az egyszerűbb alakot kapjuk, ha feltételezzük, hogy a tömeg állandó, így a dm/dt tag nullával helyettesíthető.
Szólj hozzá!
Címkék: törvény newton nyúton
2010.03.25. 12:42
Nyúton törvénye Vol.1
Minden test nyugalomban marad vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez mindaddig, míg ezt az állapotot egy másik test vagy mező meg nem változtatja. Azt a vonatkoztatási rendszert, amelyhez viszonyítva egy test mozgására érvényes ez a törvény, inerciarendszernek nevezzük. Az inerciarendszer maga is nyugalomban van, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez, és bármely hozzá viszonyított tökéletesen magára hagyott test mozgására érvényes a tehetetlenség törvénye.
A törvény legfőbb célja, hogy meghatározza a többi Newton-törvény érvényességi tartományát. Rávilágít, hogy a Newton törvények csak inercia-rendszerben alkalmazhatók. Vagyis törvényei nem tartalmaznak semmi információt gyorsuló koordináta-rendszerekhez. (Megjegyzés: gyorsuló koordináta-rendszerekben is alkalmazhatóak törvényei, ha a koordináta-rendszerben minden testre fellép egy a koordináta-rendszer gyorsulásával ellentétes irányú, de vele megegyező nagyságú gyorsulás.)
Már Arisztotelész is megfigyelte, hogy álló testek nyugalomban maradnak, amíg külső hatás nem éri őket. Úgy vélte, hogy a nyugalom a természetes állapot, a mozgáshoz van szükség kiváltó okra. Newton megállapította, hogy mind a nyugalmi helyzet, mind az egyenletes mozgás stabil állapot, és a gyorsulás az, amihez külső hatásra van szükség – ezt a külső hatást nevezzük erőnek. A mindennapi körülmények között megfigyelhető helyzetekben egy ilyen, minden mozgó testre ható erőhatás a súrlódás, ez lehetett az, ami Arisztotelészt megtévesztette.
Az első törvény arra is rámutat, hogy a Nap körül keringő bolygók, mivel nem egyenes vonalú mozgást végeznek, külső erőhatás alatt kell, hogy álljanak: ez pedig a gravitáció.
Szólj hozzá!
Címkék: törvény newton nyúton
2010.03.25. 12:32
A nyomás.
A nyomás fizikai mennyiség, az anyagok egyik fizikai jellemzője, állapothatározó. Jele: p. A nyomást a nyomóerő (F) és a nyomott felület (A) hányadosából számítjuk ki, vagyis
A nyomás az intenzív mennyiségek közé tartozik.
Nah szóval aki nem érti az keresse meg kezelő orvosát és gyógyszerészét :D